2012. október 14., vasárnap

15. rész - Újra együtt.


Sziasztok! Meghoztuk a 15. részt. Igyekszünk minden hétvégén új részt hozni. Reméljük, hogy tetszeni fog nektek. Kommenteljetek és iratkozzatok fel! Jó olvasást. xx

Lementem a nappaliba, ahol Szofi is volt. Kis idő múlva lejött Lia is. Mivel még csak 2 óra volt, Lia felvetette az ötletet, hogy menjünk el valahova hárman. Szofi mondta, hogy neki nem jó a ma délután, mert már megbeszélte Adammel, hogy átmegy hozzá. Ezután felmentem, hogy átöltözzek. Kivettem a szekrényből egy halvány rózsaszín felsőt, fekete nadrágot és hozzá a kedvenc cipőmet. Kiegészítőnek a pilóta szemüvegemet és a fekete kistáskámat választottam.

Amikor elkészültem, lementem Liához és szóltam neki, hogy indulhatunk. Elköszöntünk Szofitól és elindultunk. Csak sétáltunk, és persze beszélgettünk. Útközben kaptam egy sms-t Josh-tól.
-          Találkozni akar velem. – fordultam oda Liához.
-          Ki? Hol? Mikor? – kérdezte.
-          Josh, ma este.
-          Menj el, beszéljétek meg ezt az egészet, azt mondtad, hogy szereted, akkor mond el neki azt, hogy mit érzel. Ő sem felejtetett el téged az alatt az egy hónap alatt, amíg távol voltak a fiúkkal, egész biztos, hogy ő is szeret.
-          Igazad van. – visszaírtam neki.
-          Szerintem én is felhívom Harry-t. Hánykor mentek Josh-sal?
-          Hívd. – mosolyogtam Liára. – 5re jön értem.
-          Akkor indulnunk kéne, már majdnem 4 óra van. Örülök, hogy eljöttél velem.

Amikor hazaértünk, George bácsiék, már otthon voltak, Szofi pedig Adamnél volt. Még egy kicsit pihentünk, majd nekiálltunk készülődni. Megint új ruhát választottam, nem akartam abban menni, amiben délután is voltam, ezért a narancssárga felsőmet, narancssárga converse-met és egy másik fekete nadrágomat választottam. Szempillaspirált és egy kis alapozót felvittem magamra és már kész is voltam.

Mivel még nem volt 5 óra ezért még odaültem a gépemhez. Felnéztem twitterre, ahova mindig szoktam, majd kiírtam, hogy ez nagyon nehéz hónap.. ,beszélgettem pár emberrel, majd csöngettek. Lementem a földszintre, elköszöntem Liáéktól és ajtót nyitottam. Ott állt velem szembe Josh.
-          Szia Berni. – köszönt Josh kicsit félénken. – Örülök, hogy eljössz velem.- mosolygott.
-          Szia. – mosolyogtam én is. – Hova megyünk? – kérdeztem.
-          Arra gondoltam, hogy beülhetnénk valahova vacsorázni, ha van kedved.
-          Jól hangzik. Josh, nem fogom én ezt már tovább húzni, elmondom, amit szeretnék. – Josh rám nézett. – sokat gondolkodtam és arra jutottam, hogy én szeretném ezt az egész kapcsolatot folytatni, még mindig szeretlek, ezek után is.. – szememet lesütöttem és a fejemet lehajtottam. Megálltunk, Josh felemelte a fejemet és rám nézett.
-          Berni, annyira örülök, el nem tudod hinni, mennyire megbántam ezt az egészet, nagyon szeretlek. – megcsókolt.
Ezután kézen fogva mentünk tovább, hamar odaértünk az éteremhez. Bementünk, leültünk az egyik asztalhoz és rendeltünk. Mind a ketten annyira boldogok voltunk, csak mosolyogtunk. Amíg vártuk a vacsoránkat, írtam egy sms-t Liának. Végre kihozták, amit rendeltünk, elfogyasztottuk, fizettünk és hazaindultunk. Mivel még csak fél8 volt, ezért nem volt sötét. Útközben Josh-sal beszélgettünk, viccelődtünk.

Amikor hazaértünk, elköszöntem Josh-tól, mondtam, hogy majd holnap hívom. Bementem a házba lepakoltam a táskámat és bementem a nappaliba, ahol Gertie néni és George bácsi volt. Szofi és Lia még nem volt itthon. Elmeséltem Gertie néniéknek, hogy mi volt ma. Fél9 körül megjött Szofi, felhívtam az emeletre, hogy mindent el tudjak neki mesélni.
-          Na, Berni, mi olyan sürgős? – nézett rám értetlenül.
-          Mivel még Lia nincs itthon, ezért neked fogom először elmondani.
-          De mégis mit?
-          Josh és én újra összejöttünk. Gondolom Lia már úgyis elmondta, hogy miért volt az a csók, amit én láttam még a London Eye-nál. Úgy döntöttem adok neki még egy esélyt.
-          De hiszen ez nagyon jó hír. Ennek nagyon örülök. – ölelt meg Szofi.
Lia még mindig nem volt itthon, ezért úgy döntöttem, hogy én nem fogom megvárni, majd holnap úgyis mindent elmond. Ami után már kibeszéltük magunkat Szofival, ő lement a nappaliba én pedig elmentem lezuhanyozni. Mikor még végeztem, lementem elköszönni Gertie néniéktől és felmentem a szobámba. Még egy kicsit tv-ztem és laptopoztam. Eszembe jutott Niall, ma még nem is beszéltem vele, nem is tudja a nagy hírt. Holnap első dolgom lesz, hogy elmondom neki. 10 óra fele kikapcsoltam mindent és aludtam. 
*Lia szemszöge*

Amikor már meguntam a szobában ülést úgy döntöttem, hogy lemegyek a nappaliba megnézni, hogy Berni és Szofi ott van –e. Lementem és a nappaliban ültek. Köszöntem nekik és társultam hozzájuk. Felvetettem az ötletet, hogy menjünk el egyet sétálni, mert még csak 2 óra volt. Berni belement, de Szofi nem, mert ő már Adammel beszélt meg találkozót. Felmentem a szobámba és átöltöztem. Felvettem egy bajszos felsőt, egy csőfarmert és a kedvenc szürke sapkám. A lábamra húztam egy tornacipőt és késznek nyilvánítottam magam.

Lementem és vártam, hogy Berni is lejöjjön. Mikor lejött, elköszöntünk Szofitól és elindultunk. Csak sétáltunk és sétáltunk mikor megszólalt Berni telefonja. SMS-e jött.
-          Találkozni akar velem. – fordult oda hozzám.
-          Ki? Hol? Mikor? – kérdeztem értetlenül.
-          Josh, ma este.
-          Menj el, beszéljétek meg ezt az egészet, azt mondtad, hogy szereted, akkor mond el neki azt, hogy mit érzel. Ő sem felejtetett el téged az alatt az egy hónap alatt, amíg távol voltak a fiúkkal, egész biztos, hogy ő is szeret.
-          Igazad van. – mondta és láttam, hogy valamit visszaírt neki.
-          Szerintem én is felhívom Harry-t. Hánykor mentek Josh-sal?
-          Hívd. – mosolygott rám. – 5re jön értem.
-          Akkor indulnunk kéne, már majdnem 4 óra van. Örülök, hogy eljöttél velem. – mondtam neki mosolyogva. Hazamentünk és én felmentem a szobámba. Lefeküdtem az ágyra és tárcsáztam Harry-t.
-          Szia Lia. – köszönt vidáman Harry.
-          Szia Harry. Mi újság? – kérdeztem tőle.
-          Semmi különös? Mit csinálsz ma?
-          Hát igazából meg akartam kérdezni, hogy van –e mára valami programod?
-          Nincs ma semmi dolgom. Nincs kedved ma velem lenni? – kérdezte, és éreztem, hogy mosolyog.
-          Dehogy nincs, mikor és hol találkozzunk? – kérdeztem.
-          Mi lenne, ha ma átjönnél hozzám? Főzhetnénk valamit ketten és megnézhetnénk valamilyen filmet. – vetette fel az ötletet a kis fürtös.
-          Remek ötlet. Ha 5-re ott vagyok az jó? – kérdeztem tőle.
-          Persze hogy jó. Várlak. Puszi. – köszönt el.
-          Én is puszillak. Szia. – köszöntem el én is és letettem a telefont. Mivel még csak negyed5 volt ezért bekapcsoltam a laptopom és felnéztem Twitterre.
Fél 5-kor elkezdtem ruhát keresni magamnak. Végül ennél az összeállításnál maradtam:

Amikor elkészültem, ránéztem az órára és háromnegyed 5-öt mutatott. Lementem a nappaliba, elköszöntem a lányoktól, beleraktam a táskámba a fontosnak tűnő dolgaimat és elindultam a Harry-hez. Tudtam, hogy merre van, mert az első randinkon Harry elmondta. Pont 5-re értem oda. Odasétáltam az ajtóhoz és kopogtam. Nyílt az ajtó és megláttam Harry-t. Beinvitált és egy lágy csókkal fogadott, amit viszonoztam én is.
-          Örülök, hogy itt vagy. – suttogta a fülembe.
-          Szívesen jöttem.
-          Éhes vagy? – kérdezte Harry.
-          Egy kicsit igen. Miért? – néztem rá kíváncsian.
-          Akkor főzzünk valamit. Vagy csinálhatnánk pizzát. – hozta fel az ötletet.
-          Maradjunk a pizzánál. – mondtam nevetve.
-          Akkor hajrá! – mondta Harry és bementünk a konyhába.
Gyönyörű szép volt az a helység. Harry előkészített mindent és elkezdtük csinálni a kajánkat. Mondanom sem kell, hogy tiszta liszt volt minden. Még mi is. Mikor már a sütőben volt a pizza megkértem Harryt hogy mutassa meg a fürdőt, mert le akarom magamról vakarni a lisztet. Felmentünk az emeletre és megmutatta, hogy hol van. Bementem, leporoltam magam és 5 perc után lementem a nappaliba megkeresni Harryt. De nem találtam sehol. Úgy döntöttem, hogy felmegyek az emeletre megnézni, hátha ott van. De nem tudtam, hogy merre induljak el, mert fogalmam sem volt, hogy melyik az ő szobája. Benyitottam abba, amelyik legszimpatikusabb volt. És lám, Harry ott ült az ágyon. Mikor benyitottam felém kapta a fejét.
-          Hát itt vagy! Mindenhol kerestelek!
-          Igen, itt vagyok. – mosolygott, majd oda jött hozzám és átkarolta a derekam. Lassan közeledett az arca az enyémhez végül megcsókolt. A csókból csókolózás lett és lassan közeledtünk az ágya felé. Mikor oda értünk gyengéden lefektetett és fölém hajolt. Már épp akart benyúlni a pólóm alá mikor észbe kaptam. Úgy gondoltam, hogy ez még túl korai lenne. Lassan eltoltam magamtól, de ő csak kérdőn nézett rám majd megszólalt.
-          Még nem állsz készen ugye? – kérdezte. Én csak megráztam a fejem és éreztem, hogy a szememet ellepik a könnyek.
-          Sajnálom. – csak ennyit tudtam mondani.
-          Lia ne butáskodj, semmi baj. Nehogy sírj ez miatt. Én tiszteletben tartom a döntésed.– mondta és szorosan átölelt. Nagyon jól esett, amit mondott.
Ezután lementünk, mert kész lett a pizza. Megettük és beültünk a nappaliba filmet nézni. Leültünk a kanapéra, hozzábújtam ő pedig szorosan átölelt és úgy kezdtük el nézni a filmet. Egy romantikus film volt. 3 méterrel a felhők fölött..

Mikor vége lett a filmnek már sötét volt. Ránéztünk az órára és fél 9-et mutatott. Harry már nem engedett haza ezért megkért, hogy aludjak ott. Felmentünk a szobájába és keresett nekem egy pólót meg egy rövid gatyát. Bementem a fürdőbe, lezuhanyoztam és felvettem a ruhákat, amit Harry adott. Kimentem és megvártam, amíg ő is megfürdik. Addig én neteztem a telefonomon. Mikor kijött bebújtunk az ágyba, átölelt, puszit adtam neki és úgy aludtunk el.

2 megjegyzés: