2012. november 30., péntek

18. rész - Viszlát London


London legjobb diszkójába mentünk. A fiúk nagyon szeretnek oda járni. Miután bementünk a fiúk elmentek és vettek nekünk italt. Mi addig leültünk egy kicsit a sarokban lévő kanapékra. Mivel holnap este már megyünk haza, ezért ma nagyon jól akarom érezni magamat. Amikor meghozták Josh-ék a piákat, leültek mellénk. Kicsit beszélgettünk, majd amikor Lia meghallotta a kedvenc számát, felpattant és parancsolta, hogy azonnal menjünk vele táncolni. Senki nem mert nemet mondani, ezért azonnal felpattantunk és mentünk mi is táncolni. Nem is tudtam, hogy Josh ennyire jól táncol, nagyon jó vele táncolni. Niall-el is táncoltam, ő is elég jól táncol. Mikor már kifáradtam, visszamentem a helyünkre egy kicsit pihenni, majd megjelent Louis, egy lánnyal az oldalán. Leültek a velem szemben lévő kanapéra.
-          Berni, had mutassam be neked Eleanort, a barátnőmet.
-          Szia Eleanor, örülök, hogy találkoztunk. – mosolyogtam rá, miután belekortyoltam a koktélomba.
-          Te vagy Josh barátnője, igaz? – kérdezte mosolyogva.
-          Igen, én vagyok az.
-          Nem is tudtam, hogy ilyen széplánnyal jár.
-          Köszönöm, azért te sem panaszkodhatsz.
Elég sokat beszélgettünk Eleanor-ral, kedves lány. Tisztára olyan, mint Louis, csak lányban, nagyon megkedveltem. Louis és Eleanor, miután elmentek, oda jött hozzám Josh, hogy megkérdezze, hogy minden rendben van-e velem. Mikor megmondtam neki, hogy nincs semmi bajom, csak elfáradtam egy picit, visszamentünk táncolni. Kerestem Liát és Harry-t, de sehol nem találtam, gondoltam biztosan csak a nagy tömeg miatt nem találom őket. Josh-sal épp lassúztunk, amikor megláttam Niall-t, egy lánnyal. Csókolóztak, ölelgették egymást, megkérdeztem Josh-t, hogy ismeri-e a lányt, de azt mondta, hogy még soha életében nem látta őt.

*
1 óra lehetett, amikor úgy döntöttem, hogy én inkább hazamegyek, Josh természetesen haza akart kísérni, elfogadtam az ajánlatát. Kerestem Liát, hogy elmondjam neki, hogy én most távozok, de nem találtam, ezért inkább Szofinak szóltam. Megígérte, hogy maximum 3-ra hazajön. Josh fogott egy taxit, mivel már hideg volt kint és nem akartunk sétálni. Hamar otthon voltunk, Josh bekísért. Természetesen Gertie néniék már aludtak. Elbúcsúztam Josh-tól és megígértem, hogy délelőtt mindenképp felhívom még. Lezuhanyoztam, majd bebújtam az ágyba. Nem tudom, hogy mi lesz velem és Josh-sal, mivel holnap visszautazunk Sheffield-be.. nagyon hiányozni fognak mind. Bárcsak maradhatnánk még, elég nehéz lesz bejárni a tánciskolába, ami majd csak Szeptemberben kezdődik. 2 óra körül már aludtam.

*másnap*
Reggel 9 órakor keltem. Felvettem a köntösömet és lementem a földszintre. Szofi már a nappaliban ült és tv-zett. Liát viszont nem láttam sehol. Bementem a konyhába és öntöttem egy pohár narancslevet, majd Szofihoz sétáltam a nappaliba. Elég rossz állapotban volt.
-          Jó reggelt, nem festesz valami jól. – huppantam le mellé a kanapéra.
-          Hát.. igen, kicsit későn jöttem haza az este. – fogta a fejét.
-          Jut eszembe, nem láttad Liát?
-          Ma még nem. Haza jött egyáltalán? – mosolygott rám.
-          Az a gyanúm, hogy nem. – nevettem.
-          Biztos nincs semmi baja, szerintem Harry-nél aludt.
-          Majd megpróbálom felhívni kicsit később. – mondtam, majd felálltam a kanapéról.
Visszamentem a konyhába, csináltam egy szendvicset és felmentem a szobámba. Miután megettem a szendvicsem, felöltöztem. Mivel kint nem volt valami jó idő, ezért viszonylag melegen öltöztem. Felvettem a kedvenc csíkos hosszú ujjúm, a fekete nadrágommal és a toms-os cipőm.

Miután elkészültem, megkerestem a telefonom, leballagtam a konyhába, ahol Szofi volt, elköszöntem tőle, majd elindultam Josh-hoz, hogy elbúcsúzzak tőle. Igaz, mondta, hogy ő és a fiúk kikísérnek minket a vasútállomásra, de azért szerettem volna még vele lenni. Útközben felhívtam, vagyis csak megpróbáltam felhívni Liát, ugyanis nem vette fel, mintha elnyelte volna a föld. Kicsit bosszantott, hogy nem vette fel, hiszen még nem pakolta be a bőröndjét. Nem is töprengtem ezen tovább, mert megláttam Josht a starbucks előtt.
-          Szia. – adtam neki egy puszit.
-          Jó reggelt. Meghívhatlak egy kávéra? – mosolygott.
-          Ugyan, már 9 óra óta fent vagyok, most már dél van. Amúgy igen, elfogadom. Köszi.
-          Akkor ülj le ahhoz az asztalhoz, mindjárt jövök.
Míg Josh bement én leültem az asztalhoz, majd újra megpróbáltam hívni Liát, de ismét sikertelenül. Küldtem neki egy sms-t, hogy hívjon vissza. Megittuk a kávénkat Josh-sal, majd hazakísért és elbúcsúztunk. Megígérte, hogy felhívom, ha indulunk.

*
2 órakor hazaért Lia. Egyből odarohantam hozzá, ő csak mosolygott és nem mondott semmit. Szóltam neki, hogy menjen fel, pakoljon be a bőröndjébe, mert 2 óra múlva indulunk. Míg Lia fent pakolta a bőröndjét, addig én és Szofi beszélgettünk. Neki is hiányozni fogunk. Mind nagyon megszerettük egymást. Nagyon jót tett mind a hármunknak ez a 2 hónap. Szofit hívta Adam, ezért ő elment, de megígérte, hogy hazaér, mire indulunk. Kicsit tv-ztem, majd lejött Lia és leült mellém a kanapéra.
-          Most már elmondod, hogy hova is tűntél tegnap és, hogy miért nem voltál egész délelőtt? – kérdeztem tőle kicsit mérgesen.
-          Nyugi, aggodalomra semmi ok. Harrynél voltam egész este. Untam a bulit és Harry felvetette az ötletet, hogy menjünk át hozzá. Csodálatos estém volt. Ne haragudj, hogy nem szóltam neked, de azt hittem, hogy visszaérünk, mire indultok, a telefonom pedig lemerült.
-          Rendben, de legközelebb örülnék, ha szólnál. Aggódtam érted. – öleltem meg.
-          Szólni fogok. De most még pár dolgot el kell pakolnom. – felállt a kanapéról és felment a szobájába.

Gertie néniék 3 óra körül megjöttek Szofival, akivel út közben találkoztak. Segítettek a cuccainkat bepakolni az autóba, beszéltek anyuékkal telefonon és megmondták, hogy ők bármikor szívesen látnak minket. Fél4kor pedig kivittek minket a vasútállomásra, ahol már a fiúk, Josh és Adam is mind kint voltak. Mindenkitől könnyes búcsút vettünk, megköszöntük, hogy ilyen jó nyarunk volt, majd felszálltunk a vonatra..



*Lia szemszöge*

Egyszerűen isteni volt az a hely ahova elvittek minket a fiúk. Leültünk egy asztalhoz, míg a fiúk oda mentek a pulthoz piáért. Nagyon jól akartam ma magam érezni, mivel ez az utolsó napunk Londonban. Ide értek a fiúk is a piákkal. Mit nem mondjak, nem spóroltak. Miközben iszogattunk és beszélgettünk felcsendült a kedvenc számom. Azonnal ugrottam is fel és utasítottam a többieket, hogy ők is jöjjenek. Nem mertek ellent mondani, ezért jöttek is. Szinte mindenkivel táncoltam. Nagyon jól érzetem magam. Miután vége lett a számomnak már egy percet sem bírtam ülve maradni. Belejöttem a táncolásba. Ennek viszont meg lett az eredménye. Fél 12-kor már nem bírtam. Harry ezt észre is vette és felajánlotta, hogy menjünk át hozzá. Én természetesen nem mondtam neki nemet. Kisétáltunk a szórakozóhelyről és beszálltunk Harry kocsijába. Az úton is végig beszélgettünk, nevettünk. Nem utaztunk sokat ugyan is nem volt messze a háza. Kiszálltunk a kocsiból és bementünk a házban. Kint kicsit csípős volt az idő, ezért jó volt bemenni a jó meleg házba.
-          Lia kérsz teát vagy valamit? – kérdezte mosolyogva Harry.
-          Igen, egy tea jól esne. Köszi. – válaszoltam neki.
-          Rendben akkor megyek és megcsinálom.
-          Megyek, segítek. – ajánlottam fel neki.
-          Jól van, gyere. – megfogta a kezem és úgy mentünk be a konyhába.
Együtt elkészítettük a teánkat. Miután kész lettünk bementünk a nappaliba. Leültünk a kanapéra és csendben iszogattuk a teánkat. Egyszer csak Harry hirtelen megszólalt.
-          Nem felejtesz el ugye? – fogalmam sincs, hogy ez, hogy jutott eszébe.
-          Harry ez milyen buta kérdés volt? Persze, hogy nem. – mondtam neki bíztatóan.
-          Nagyon fogsz hiányozni. Sőt még Berni is. Igaz, hogy vele nem beszéltem sokat, de megkedveltem. – láttam rajta, hogy ezt az egészet ő tényleg komolyan gondolja.
-          Te is fogsz nekem hiányozni. De megígértük, hogy minden nap fogunk beszélni. És végül is nem a világ végére menyünk. – mondtam és megöleltem.
-          Szeretlek. – Harry csak ennyit mondott. Kicsit meglepődtem, majd a szemébe néztem.
-          Én is szeretlek. – mondtam neki mosolyogva.
Ő pedig megcsókolt. Ez más volt mint  a többi. Éreztem, hogy tényleg nem akar elveszíteni. Egyre szenvedélyesebb volt. Felkapott az ölébe és felvitt a szobájába. Közben ajkaink egy percre sem váltak el egymástól. Beértünk a szobába és szépen lassan, mint egy törékeny babát lefektetett az ágyra. Fölém hajolt és levette egy könnyű mozdulattal a felsőm. Most én következtem. Én szabadítottam meg a pólójától. Aztán szépen lekerült rólunk az összes ruhadarab.

Szerintem nem is kell mondanom, hogy életem legjobb, legszenvedélyesebb és legcsodásabb éjszakáját töltöttem Harry-vel. Reggel Harry karjai közt ébredtem meg. Már ő is fent volt. Mikor észrevette, hogy fent vagyok nyomott egy puszit a fejemre.
-          Hogy aludtál? – kérdezte.
-          Nagyon jól. Szeretlek. – mosolyogtam rá.
-          Én is téged. – mondta.
Még vagy 10 percet feküdtünk így amikor eszembe jutott, hogy meg kéne nézni, hogy mennyi az idő, mert nekem még otthon pakolnom is kell. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy már dél is elmúlt. Mondtam Harry-nek, hogy én megyek és felöltözöm. Bementem a fürdőbe és felvettem a tegnapi ruhámat. Amíg hazaérek addig tökéletes lesz. Megigazítottam a hajam és lementem Harry-hez a konyhába. Lent a konyhában pirítóssal várt. Nagyon aranyos volt tőle. Miután megettük én elmosogattam, Harry pedig felment felöltözni. Megkerestem a telefonom is. Kikapcsolt. Biztos lemerült. Viszont az is biztos, hogy Berni már egy csomószor hívott, hiszen este nem mondtam nekik, hogy hova megyek. Ezért is mondtam Harry-nek, hogy kicsit kapja össze magát. Ragaszkodott hozzá, hogy hazavisz. Bepattantunk a kocsiba és már mentünk is.
Mikor odaértünk kiszálltam és megígértem neki, hogy felhívom, ha megyünk a vasútállomásra. Adtam neki egy puszit és bementem a házba. Berni azonnal odajött és faggatott, de én csak mosolyogni bírtam. Mivel látta, hogy most nem fogok egyhamar megszólalni, ezért felküldött pakolni. Bementem a szobámba és bepakoltam a maradék cuccot a bőröndömbe. Beraktam mindent és lementem a nappaliba. Leültem Berni mellé a kanapéra.
-          Most már elmondod, hogy hova is tűntél tegnap és, hogy miért nem voltál egész délelőtt? – kérdezte kicsit mérgesen. Viszont megértem, mert tényleg kicsit bunkóság volt így eltűnni.
-          Nyugi, aggodalomra semmi ok. Harrynél voltam egész este. Untam a bulit és Harry felvetette az ötletet, hogy menjünk át hozzá. Csodálatos estém volt. Ne haragudj, hogy nem szóltam neked, de azt hittem, hogy visszaérünk, mire indultok, a telefonom pedig lemerült.
-          Rendben, de legközelebb örülnék, ha szólnál. Aggódtam érted. – ölelt meg.
-          Szólni fogok. De most még pár dolgot el kell pakolnom. – álltam fel a kanapéról és felmentem a szobámba. Nem mondtam el Berninek, hogy mi történt az este, úgy gondoltam, hogy még ráérek. Ez még túl korai, de mindenesetre nem fogom elfelejteni soha.

Fél 4-kor elindultunk a vasútállomásra. Szóltam telefonon Harrynek. Már ott voltak mikor mi kiértünk. Rettentő nehezen ment a búcsúzkodás. Főleg Harry-től. Nem bírtam ki sírás nélkül. Megígérte, hogy minden nap felhív. Nagy nehezen, de felszálltunk a vonatra. Egy biztos, életem eddigi legjobb nyarát töltöttem itt Londonban..

2012. november 13., kedd

17. rész - Mozgalmas nap


Sziasztok, sajnáljuk, hogy nem hoztunk már több mint 2 hete új részt, de szintén csak azt tudjuk mondani, hogy nem volt időnk.. Köszönjük, a sok feliratkozót és a sok oldalmegtekintést. Reméljük, hogy az új rész is tetszeni fog nektek! Jó olvasást. xx

Már Josh autójában ültem és néztem kifelé az ablakon, amikor a zsebemben, meghallottam a telefonom csengését. Kivettem és a képernyőre néztem, Lia volt az. Nem vettem fel, mert úgyis hazafelé tartottunk és nem telefonon akartam neki elmondani ezt az egészet. Visszacsúsztattam a telefonomat a zsebembe és Josh-ra néztem. Halványan rám mosolygott és megfogta a kezem. Hamarosan megállt az autó a házunk előtt. Bementünk a házba, Lia és Szofi a nappaliban, a kanapén ültek és laptopoztak.
-          Sziasztok. – mosolyogtam rájuk, miközben a kezemmel integettem. Amikor észrevettek, egyből felpattantak a kanapéról és oda jöttek hozzám.
-          Hát te? – kérdezték egyszerre. Ekkor belépett Josh, oda jött hozzám és nyomott egy puszit az arcomra. Tátva maradt a szájuk. Josh és én csak mosolyogtunk rájuk.
-          Mindent el fogok mondani, de most először had pakoljak le.
Felvittem a bőröndömet és a táskámat az emeletre, majd visszamentem Liáékhoz és leültem én is melléjük a kanapéra. Egyszerre felém fordultak és már majdnem nyitották volna a szájukat, hogy megszólaljanak, amikor a telefonom megint megcsörrent. Odasétáltam a konyhapulthoz és a kezembe vettem. Niall hívott.. megint. Nem vettem fel, viszont írtam neki egy sms-t, hogy találkozzunk 6kor. Ezután visszamentem a többiekhez és újra helyetfoglaltam mellettük.
-          Szóval, elmondjátok nekünk, hogy mi volt? – előzte meg Szofit, Lia.
-          Josh utánam jött az állomásra.
-          És akkor most minden rendben van köztetek, nincs harag? – kérdezte Szofi.
-          Josh azt mondta, hogy nincs. – mosolyogtam Josh-ra.

*
1 óra múlva, amikor már Josh és Szofiék is elmentek, kipakoltam a bőröndömből. Kiválasztottam a ruhámat, amiben majd menni fogok Niall-hez és felöltöztem.


Amikor már elkészültem, lementem a nappaliba és leültem a laptopommal a kanapéra.
Kicsit twittereztem és facebookoztam, majd amikor már meguntam, kikapcsoltam a laptopot, és felálltam a kanapéról. Felvettem egy kicsit vékonyabb pulcsit, megfogtam a táskámat, fogtam egy taxit és elindultam Niall-hoz.
10 percen belül, már Niall háza előtt álltam és vártam, hogy ajtót nyisson. Amikor meglátott, kicsit elszégyellte magát. Rámosolyogtam, mondva, hogy semmi baj, majd beléptem a házba.
-          Miért akartál velem találkozni Berni? – fordult felém, miután becsukta az ajtót.
-          Niall, valószínűleg te semmiről sem tudsz, ezért elmondom neked. Ma úgy volt, hogy hazamegyek a történtek miatt, de az utolsó pillanatban, valami, vagyis pontosabban valaki megállított. Josh utánam jött, megbeszéltük, az egészet. Nem haragszik ránk.
-          Nagyon sajnálom azt, ami ma történt.. nem tudom mi ütött belém. – lehajtotta fejét.
-          Ne foglalkozzunk már vele. De nem ezért jöttem.
-          Hanem miért? – emelte fel a fejét.
-          Mert 2 nap múlva megyünk haza, szeretném, ha ez lenne a 2 legjobb napunk veletek, ezért arra gondoltam, hogy mi lenne, ha ma elmennénk valahova, úgymond bulizni?
-          Tökéletes ötlet, én benne vagyok. Összeszedem a fiúkat.
-          Én pedig szólok Josh-nak és a lányoknak. De most mennem kéne, nem tudja senki sem, hogy eljöttem. Örülök, hogy minden rendben van. Szia.
Miután elbúcsúztunk, úgy döntöttem, hogy inkább hazasétálok, max 15 percnyire lakunk Niall-től. Útközben beszéltem anyuval, elmeséltem neki a történteket. Nem tartottam be azt, amit ígértem neki, mert nem hívtam fel minden nap, de mindig tudta, hogy mi történt velünk. Amikor hazaértem, láttam, hogy Liáék még nincsenek itthon, mivel masszázsszalonban voltak, legkésőbb 6ra mindig haza szoktak érni. Felhívtam Josht és szóltam neki a mai este miatt, ő neki is tetszett az ötlet, azt mondta, hogy 8ra ide jön hozzánk. Tehát nekem még van 2 órám arra, hogy feltaláljam magam és elkészüljek. Úgy döntöttem, hogy keresek valami filmet a tv-be. Pattogtattam popcorn-t, majd ledobtam magam a tv elé és keresgélni kezdtem. Szerencsémre a Gossip Girl legújabb részét adták. Épp a felénél tartottam, amikor Szofi és Lia belépett a házba. Köszöntek, majd odajöttek hozzám.
-          Nagy hírem van nektek. – fordultam feléjük.
-          Mi az? – kérdezték egyszerre, tágra nyílt szemekkel.
-          Mivel mi 2 nap múlva megyünk haza, ezért ma este elmegyünk bulizni a fiúkkal! – mosolyogtam rájuk.
-          De jó. – mondta Lia, majd megölelt. – Mit fogunk felvenni? – nézett rám.
-          Azzal ti ne foglalkozzatok, majd keresek nektek én valamit. – kacsintott ránk Szofi, majd felállt a kanapéról és felment a szobájába.
Lia és én végignéztük a Gossip Girl-t, majd mi is felmentünk, hogy készülődjünk. Először Lia ment el fürdeni, majd amikor végzett én is elmentem, hogy vegyek egy hatalmas meleg vizes fürdőt. Már épp a hajamat szárítottam, amikor meghallottam, hogy Szofi hív. Egy szál törülközőbe és bozontos hajjal besétáltam Szofihoz, akinél már Lia is ott volt és a tükör előtt állt egy nagyon szép ruhában. Nem volt csicsás, sem kihívó, éppen megfelelő volt egy partizáshoz. Nagyon jól állnak ezek a ruhák Liának.

-          Hogy tetszik? – fordult meg, amikor észrevett.
-          Imádom, gyönyörű vagy. – mosolyogtam rá.
-          Szerinted Harry-nek tetszeni fog?
-          Persze, hogy tetszeni fog neki.
Ezután, kimentem a szobából, hogy megszárítsam a hajamat. Kíváncsi voltam arra, hogy Szofi nekem milyen ruhát fog összeállítani. Miután megszárítottam a hajamat, kivasaltam, majd felraktam egy kevés sminket, ezután visszamentem a lányokhoz a szobába, Szofi a tükörbe szépítette magát, Lia pedig a gép előtt ült. Leültem az ágyra, majd Szofi odajött hozzám és kérte, hogy menjek vele. Követtem a gardróbjába, ugyanis neki ilyen nagy beépített szekrénye volt, imádtam. Megmutatta a ruhámat, első ránézésre az volt a véleményem, hogy jó ruha, csak nem fog rajtam jól mutatni, de hát minden meg ér egy próbát.
-          Kíváncsi vagyok, hogy milyen ruhám lesz. Amúgy szóltál Adamnek is? – kérdeztem, miközben a felsőt próbáltam felhúzni.
-          Igen, 8ra ide jön hozzánk, nem baj?
-          Dehogy baj, örülök neki, minél többen leszünk, annál jobb. – kacsintottam rá.
Amikor felhúztam a ruhámat, odasétáltam a tükörhöz, hogy megnézzem magam. Úgy tűnik, hogy rosszul mondtam, nagyon jól állt rajtam a ruha, nagyon tetszett. Odamentem Szofihoz, hogy megköszönjem. ¾ 8kor csöngettek, lefutottam, hogy ajtót nyissak, mivel a többiek még készültek. Az ajtóban Josh állt.
-          Gyönyörű vagy. – nyomott egy puszit az arcomra.
-          Köszönöm. Gyere be, a lányok még készülnek.
-          Bocsi, hogy kicsit előbb jöttem.
-          Semmi gond. – mondtam neki, majd bementünk a konyhába.
Josh leült a pulthoz, én öntöttem neki narancslevet, mivel más sajnos nem volt otthon. 8kor megint csöngettek, épp mentem volna, hogy kinyissam az ajtót, de Szofi megelőzött. Niall-el fél9re beszéltük meg a találkozót nála. 5 perccel később már mindenki lent volt a nappaliba és indulhattunk.

*Lia szemszöge*

Nagyon aggódom Berni miatt. Remélem, hogy nem csinál hülyeséget és nem megy haza. Szofi is nagyon kivan a dolgok miatt. Megszeretett minket, ahogy mi is őt. Elhatároztam magam és megkerestem Berni számát. Bizonytalanul, de rányomtam a hívás gombra és tárcsáztam. Semmi. Nem vette fel. De ha elment én nem tudom, hogy mit csinálok. Ezt a pár napot már megvárhatta volna. Gondolatmenetemet az ajtó nyílódása zavarta meg. És lám, ki lépett be? Berni. Szofi és az én állam a padlót verdeste.
-          Sziasztok. - köszönt Berni teljesen nyugodtan mintha mi sem történt volna. Észbe kaptunk, felpattantunk a kanapéról és odamentünk hozzá.
-          Hát te? – kérdeztük egyszerre Szofival. Viszont ebben a pillanatban újból nyílt az ajtó és belépett Josh és egy puszit nyomott Berni arcára. Újabb sokkot kaptunk.
-          Mindent el fogok mondani, de most először had pakoljak le. – mondta Berni mi pedig mosolyogva bólogattunk.
-          Hát, nem kicsit lepett meg minket. – mondta nekem Szofi.
-          Az biztos. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történt. – mondtam Szofinak.
Nem telt bele 5 percbe és Berni már csatlakozott is hozzánk. Már épp nyitottuk volna szólásra a szánkat, amikor megszólalt Berni telefonja. Nem vette fel. Nem tudom ki lehetett az, de majd rákérdezek. Gyors pötyögött egy sms-t és visszaült hozzánk.
-          Szóval, elmondjátok nekünk, hogy mi volt? – kérdeztem rá.
-          Josh utánam jött az állomásra.
-          És akkor most minden rendben van köztetek, nincs harag? – kérdezte Szofi.
-          Josh azt mondta, hogy nincs. – mosolygott Berni Josh-ra aki csak mosolyogva bólogatott.

                                                                                *
Miután Josh elment Berni pedig felment a szobájába kipakolni a bőröndből Szofival úgy döntöttünk, hogy elmegyünk egy masszázsszalonba. Felmentem a szobámba, felvettem egy kényelmes ruhát és lementem a nappaliba, ahol már Szofi várt. Felvettük a táskánk és elindultunk. Csupán 10 perc séta volt innen a legközelebbi szalon. Bementünk az üzletbe és elmondtuk, hogy mit akarunk.

Fél6kor fizettünk és elindultunk haza. 10 perc alatt szintén otthon voltunk. Beléptünk a házba és láttuk, hogy Berni a nappaliban tv-zik. Köszöntünk neki és csatlakoztunk hozzá.
-          Nagy hírem van nektek. – szólalt meg hirtelen Berni.
-          Mi az? – kérdeztük ijedten.
-          Mivel mi 2 nap múlva megyünk haza, ezért ma este elmegyünk bulizni a fiúkkal! – mosolygott ránk.
-          De jó. – örültem meg az ötletnek és megöleltem Bernit. – Mit fogunk felvenni? – néztem kétségbeesetten Bernire.
-          Azzal ti ne foglalkozzatok, majd keresek nektek én valamit. – kacsintott ránk Szofi, majd felállt és felment a szobájába.
Berni és én végignéztük a Gossip Girl-t és utána mi is felmentünk a szobánkba készülni. Először én mentem el fürdeni. Vettem egy jó forró fürdőt, utána pedig Berni ment. Addig én átmentem Szofi szobájába, mert ugye ő választott nekünk ruhát. Bementem és rögtön azzal fogadott, hogy meg is van a ruhám. Nekem nagyon tetszett. Fel is vettem és kikértem Szofi Neki is nagyon tetszett. Ő szólt Berninek. Azonnal jött is egy szál törülközőben
-          Hogy tetszik? – fordultam meg mikor megláttam.
-          Imádom, gyönyörű vagy. – mosolygott rám.
-          Szerinted Harrynek tetszeni fog? – kérdeztem kicsit félénken.
-          Persze, hogy tetszeni fog neki. – nyugtatott meg Berni.
Utána ő kiment mi pedig készültünk tovább. Megcsináltam magamnak a sminkem és beültem a gép elé. Szofi addig még készülődött. Megjött ismét Berni, immár száraz hajjal és kisminkelve, majd Szofival a gardróbba mentek, hogy Berni láthassa a ruháját. Negyed óra múlva ki is lépett Berni egy csodaszép ruhába, utána pedig Szofi. Csöngettek ezért Berni lefutott mivel gyanította, hogy Josh az. Gondolom ő volt mivel nem jött vissza. 8-kor mi is elindultunk lefele. Szofi sietősre vette a tempót, mivel megint csöngettek. Én addig lementem a nappaliba szépen nyugodtan és társultam Berniékhez. 8kor, amikor már mindenki készen volt, elindultunk.